6. fejezet/2

Sziasztok!Itt az új rész. Jó olvasást!
Mystic

- Visszatérve, ez előző kérdésedhez, - néztem Jasperre – nem volt más alkalom. –gondolkodtam el. – De mégis! – kiáltottam fel boldogan. Azt nem tudom, hogy honnan jött ez a hirtelen hangulatváltozás. Vagy mégis?

- Ezt nem is tudom, hogy mondjam el. – kezdtem bele, de nem tudtam, hogy hogy folytassam. – szóval… amikor Jacob összeveszett Sammal, akkor összeverekedtek. Én meg kétségbeesésemben… valami pajzsot toltam ki az elmémből. Nem tudom, hogy csináltam. Számukra olyan volt, mint egy láthatatlan fal. Jacob nem tudott kimenni belőle, Sam pedig nem tudott bemenni. Én viszont láttam a burkot. És csak akkor tűnt el, mikor már lenyugodtam.

- Valószínű, hogy a mentális pajzs, ami az elmédet védte még emberi korodban, most fizikális lett. – gondolkodott el Jazz.

- Emberi koromban? – kérdeztem miközben felvontam a szemöldököm.

- Igen. Nos, mikor még ember voltál, akkor nem hatott rád Edward képessége. Carlisle úgy gondolta, hogy valami pajzs veszi körül az elméd. - kezdte Alice, de közbevágtam.

- Mi Edward képessége? –kérdeztem izgatottan, mire Jazz furcsán nézett rám. – Csak kíváncsi vagyok. Szeretnék mindent megtudni a vámpírlétről. – mondtam és még a vállamon is rántottam egyet, mire bólintott.

- Gondolatolvasás. –jelentette ki nemes egyszerűséggel Alice.

- Értem, lehet tőle loptam a képességem. - nevettem fel, de a vendégeim inkább elgondolkodtak ezen. - Csak vicc volt. – mondtam nekik, de ők továbbra is komoly fejet vágtak.

- Ez nem is olyan hülyeség. – mondták megint egyszerre.

- Micsoda? - kérdeztem vissza, de pár percig meg sem szólaltak.

- A pajzsod és a képességek. Te lemásoltad Alice, Edward  és az én képességemet is! – kiáltott fel Jazz.

- Dehogy is! – védekeztem. – Én nem csináltam semmit. – mondtam és még a kezemet és elém raktam.

- Úgy értem, nem önszántadból… Ez az! Rájöttem! – kiáltott fel megint és egy önelégült vigyort is felvillantott. Alice is vigyorogni kezdett. Tehát ezek már tudják.

 - És elmondod? - kérdeztem izgatottan.

- Ha valaki kellő távolságba kerül hozzád, te lemásolod a képességét. – jelentette ki egyszerűen.

- És mennyi az a kellő távolság? –kérdeztem megint.

- Azt nem tudom, de kb., mint ide Forks.

- Hm... És ez jó vagy rossz. – kérdeztem kicsit félénken. Mivan, ha valami csodabogár vagyok? Hisz emberi koromban se fogadtak el. Ha most sem, akkor én nem is tudom, mit csinálok.

- Határozottan jó. – jelentették ki egyszerre. Mire egymásra néztek és nevetésben törtek ki.

- Szerelem, mi? - kérdeztem nevetve, mire egyszerre bólintottak. Hát ezek tényleg halálosan szeretik egymást. Kitalálják egymás gondolatait, befejezik egymás mondatait. Szeretnék egyszer én is ilyen boldog lenni. Az már mindegy, hogy kivel. Nem vagyok én válogatós. Na, jó azért korombeli legyen.

- Komolyra véve a szót, – szólalt meg Jazz néhány perces nevetés után, de a szája szélén még mosoly bujkált – a képességed így nézve elég bonyolult.

- A Volturi ölni tudna érte. – szólalt meg Alice, de rögtön a szájára kapta a kezét. – Hupsz.

- Mi az a Volturi? – kérdeztem.

6. fejezet/1

 Sziasztok! Itt az új fejezet első fele. Csak azért, ennyit raktam fel mert sajna fogorvoshoz kell mennem....:S

Pedig inkább írnám a 2. részét.

Na jó olvasást....sok puszi
Mystic

- Tényleg miattad kellet meghalnia az apámnak és biológiailag nekem is? – gondoltam magamban,de végül nem mondtam ki. Két okom is volt erre. Az első, hogy nem hibáztathatom őt, amiért a barátnője „vészesen” féltékeny – mellesleg nem tudom, hogy miért - .A második, hogy Edward pillantása szinte a torkomra forrasztotta a szót. Írisze arany barnán csillogott, de nem is a színe fogott meg igazából, hanem a benne kavargó érzelmek. Melegséget és szeretetet – talán szerelmet –olvastam ki belőle. Még sosem láttam őt így nézni. Homályos emlékeimben szereplő Edwardnak, a tőlem 10 méterre álló Edwardhoz semmi köze. Nehezen fordítottam fejem Elezear-ra, és végül kiböktem, amit akartam.

 - Kérlek, most távozzatok! Nem akarom, valakinek baja essen.

- Azt hiszed, hogy te olyan erős vagy? – kérdezte gunyoros hangon Irina.

- Sokkal erősebb, mint te. – szólt a családfő, mire én büszkén kihúztam magam és felvillantottam egy mosolyt is. – Egyrészt, mivel még újszülött, másrészt, mert nem ismerjük a képességét. – mondta a mondat végét egy kicsit lemondóan.  Biztos vagyok benne, hogy őt nagyon érdekelné az adottságom.

- Távozzatok! – utasítottam őket most már kicsit erélyesebben. Erre mind hátrálni kezdtek. Még utoljára belenéztem Edward bánatosan csillogó szemeibe, majd hátat fordítottam és befutottam az erdőbe. Jacob visszaváltozott és utánam akart jönni, de visszautasítottam egy „át szeretném gondolni a dolgokat!” mondattal.

Már a házam ajtójánál álltam, amikor lépteket hallottam. Pontosabban kettőt. Kettő vámpírét. Úgy látszik, ez az én napom. Megfordultam és támadó állásba helyezkedtem. Alice, meg egy szőke hajú fiú állt ott.

- Mit nem ért egy vámpír azon, hogy távozzon a területemről?! – mondtam miközben bementem a házba és intettem nekik, hogy kövessenek.

- Miért jöttetek? – kérdeztem egy kicsit kedvesebben, miután helyet foglaltak a kanapén.

- Igazából csak én akartam jönni, de Jazz is el akart kísérni. – szólalt meg Alice csilingelő hangján, mire én bólintottam.

- Jazz? Mármint Jasper? – kérdeztem, mert őt nem igazán ismertem.

 - Jasper Hale. Alice férje. - szólalt meg, majd a kezét nyújtotta.

- Bella Swan. - mondtam és megráztam a kézét.

- És engem már ismersz. - szólalt meg Alice boldogan én pedig megint csak bólintottam egyet.

- Szóval, miért is jöttetek? – kérdeztem megint.

- Csak beszélgetni szeretnénk. - mondta a kis manószerű lány.

- Oké. Akkor kérdezzetek.

- Hogy hogy az alakváltókkal élsz? – kérdezte Jasper.

- Öhm… Jacob mentett meg Tanyától- kezdtem, de Alice félbeszakított.

 - Nagyon sajnáljuk, ami történt és részvétünk. – szólalt meg szomorú hangon.

- Ugyan, ami volt, elmúlt. És nem a ti hibátok, egyébként köszönöm. Szóval mivel nem volt hova mennem, Sam megengedte, hogy a La Push-i erdőben építsünk házat.

- Ez kedves volt tőle, de jöhettél volna hozzánk is. Olyan jó testvérek lehetnénk. Együtt mennénk vásárolni, és kialakítanánk neked egy gyönyörű szobát is. Már el is képzeltem, hogy, hogy lesz. –áradozott Alice, de a férje csillapította.

- Alice drágám, ezt majd a végén. – szólalt meg Jazz. – Egyébként mi nem akartuk átlépni a határt, csak megállítani a Denali klánt. De szerencsére erre nem volt szükség.

- Igen, tudom. Kiolvastam a vezetőtök fejéből.

- Kiolvastad? Te gondolatolvasó vagy? – kérdezte Alice hitetlenkedve.

- Hát, őszintén szólva én nem tudom. Én azt sem tudom, hogy milyen képességek vannak, meg hogy, hogyan kell használni. Én nem tudok semmit. - szólaltam meg lemondóan.

- Mert még nem rég változtál át, idővel kiismered. Én például az érzelmeket tudom befolyásolni és érzékelni. – nyugtatott meg Jasper és hirtelen nyugalom öntött el.

- Én pedig látom a jövőt. - csicseregte Alice.

- Hűha. Érdekesen hangzik. - szólaltam meg elképedve és még majdnem tátva maradt a szám is.

- Na, szóval eddig, hogy használtad a képességed? – érdeklődött tovább Jazz.

- Hát, ha például erősen koncentrálok, akkor hallom a gondolatokat. De most hogy említed a jövőbelátást, volt olyan, hogy ha hozzáértem valakihez, akkor bevillant egy kép és az pár perc múlva meg is történt. Vagy ha Jacob Mérges és hozzáérek, akkor hirtelen, csak pár másodpercre, de érzem, amit ő is érez.

- Azta  - szólaltak meg egyszerre elképedve. –Történt még valami ilyesmi? – kérdezték megint egyszerre, mire egymásra néztek és mosolyogni kezdtek.

- Ti aztán egy hullámhosszon vagytok. - szólaltam meg mosolyogva.

- Ez a szerelem. – csicseregte Alice, majd egy csókot  nyomott Jasper szájára.