Sajnálom, hogy nem volt a friss, de sajnos mostanában nem tudtam géphez ülni..De amint látjátok itt van és lehet fogyasztani. Tessék, csak tessék....=)
Bon Appetit...:)
- Az lehetetlen. - mondtam, mire a farkas megrázta a fejét. - Ha tényleg te vagy Jacob, akkor változz vissza és mond el, hogy ez hogy lehetséges!- erre bólintott egyet, majd visszafutott a barlangba.
- Szóval, - kezdte Jacob, mikor leült mellém a földre - én egy alakváltó vagyok.
- Hogy mi?
- Alakváltó. Ismered a Quileute legendákat?
- Hát, nem igazán. De mi köze ennek az egészhez?
- Azt mondják, hogy a dédnagyapám a Quileute törzs vezére volt, és állítólag ők kapcsolatban voltak a szellemekkel. Ennek értelmében át tudtak változni egy olyan állattá, amit kiválasztanak. A mi törzsünk a farkas jelképét viselte, tehát mi vagyunk a Hold gyermekei. Érted?
- Azt hiszem, hogy kezdem kapizsgálni…
- Mit értesz az alatt, hogy mi vagyunk?
- Hát azt, hogy mi egy falkában vagyunk.
- És kik vannak ebben a falkában?
- A vezérünk vagy alfánk, Sam. Rajta kívül még ott van Embry, Quil, Seth, Leah, Jared és én.
- És egyáltalán ti mit szoktatok csinálni?
- Vá… hát semmi különöset. – mondta egy kicsit zavartan, ami elég furcsának tűnt számomra.
- Itt valami nem stimmel… még mindig nem értem, hogy miért változtál át egy hatalmas farkassá.
- Jaj, Bella, nem vagy te egy kicsit túl kíváncsi? – kérdezte egy kicsit morcosan.
- Hát, ha már belekezdtél, akkor mindent mondj el és ne csak tőmondatokban válaszolj a kérdésimre. - vágtam vissza neki.
- Oké, én próbálok, de ez nem csak az én titkom. Érted? Ezt soha nem mondhatod el senkinek. Esküdj meg! – utasított Jacob.
- Jaj, ne legyél már hülye. Már bocsi az erős kifejezésért, de szerinted én egy diliházban akarom tölteni a hátralévő életem nagy részét?
- Rendben, ezt eskütételnek vettem. – mondta mosolyogva.
- Na, akkor mesélj még, mert most aztán tényleg kíváncsivá tettél. – győzködtem megint.
- Szerintem inkább már menjünk haza, mert már Charlie biztos vár téged. Nekem meg mennem kell járőrözni. – mondta Jacob.
- Tényleg nagyon elbeszélgettük az időt, de mi az, hogy járőrözni? – kérdeztem újra, amivel Jacobot kihoztam egy kicsit a sodrából.
- Bella, megígérted, hogy nincs több ké…
- Oké-oké. Menjünk, de holnap suli után aztán tényleg mesélsz.
- Megígérem. –mondta Jacob, miközben haladtunk kifelé az erdőben. Elég sötét volt már, ezért inkább csak kapaszkodtam Jacob-ba és mentem szorosan mellette.
- Csak nem félsz valamitől? – kérdezte egy ördögi mosollyal az arcán, amit már csak azért láttam, mert a hófehér fogai úgy világítottak, mint a Hold az égen.
- Én félni? Ugyan már, csak nem akarok elvágódni. Nem hiányzik egy horzsolás vagy egy esetleges törés. – válaszoltam lezserül.
- Bella, Bella merre jársz? - hallottuk apám kiáltását, mire gyorsabban szedtük a lábunkat.
- Itt vagyok. – mondtam mikor kiléptem az erdő sűrűjéből.
- Na, végre. Már indulni akartam, hogy meg keresselek. Ja, de úgy látom nem voltál egyedül. – mondta apám egy huncut mosollyal az arcán.
- Apa! – szóltam rá egy kicsit erélyesebben, mint akartam.
- Oké, oké! Nem mondtam inkább semmit. – mondta apám még mindig mosolyogva.
- Jaj, inkább megyek zuhanyozni. Szia Jacob, majd holnap találkozunk. – mondtam miközben megöleltem.
- Szia Bells. –mondta ő is mosolyogva
- Azt hittem, hogy csak nekem engeded meg, hogy Bells-nek szólítsalak. –szólt közbe apám.
- Jó éjt! – mondtam kicsit hangosabban, majd ”beszáguldottam” a fürdőbe. Jól esett most a forró zuhany, ki kell pihennem magam a holnapi napra.
Reggel nehezen, de kikászálódtam az ágyból hét órakor. Szuper… első nap és elkések. Gyors arcmosás, fogmosás és reggeli után felfrissülten lépkedtem a kocsimhoz.
Úton odafele hallgattam egy kis zenét.
- Ma tényleg jó kedvem van, és remélhetőleg így is marad. – mondogattam magamnak. A parkolóban már csak egy szabad hely volt, és az is elég keskeny volt. Kikászálódtam a kocsiból, - miközben majdnem hasra estem –és beléptem az iskola ajtón. Egyből minden szem rám szegeződött, miközben olyan suttogások ütötték meg a fülem, amitől egyből elszállt az a kis jókedvem is. Igyekeztem megtalálni a titkárságot, ami elég nehezen ment.
Úton odafele hallgattam egy kis zenét.
- Ma tényleg jó kedvem van, és remélhetőleg így is marad. – mondogattam magamnak. A parkolóban már csak egy szabad hely volt, és az is elég keskeny volt. Kikászálódtam a kocsiból, - miközben majdnem hasra estem –és beléptem az iskola ajtón. Egyből minden szem rám szegeződött, miközben olyan suttogások ütötték meg a fülem, amitől egyből elszállt az a kis jókedvem is. Igyekeztem megtalálni a titkárságot, ami elég nehezen ment.
- Szia. Az én nevem Alice. Alice Cullen. – mondta egy alacsony, rövid, fekete hajú lányka miközben melegen rám mosolygott.
- Bella Swan. – mondtam majd a kezemet nyújtottam, amit kicsit vonakodva elfogadott. Amikor összeért a kezünk még a hideg is kirázott. Gyorsan visszahúzta az apró kis kezét, majd zsebre is tette. Igyekezetem rendezni arcvonásaimat és visszamosolyogni rá.
- Öhm… meg tudnád nekem mutatni, hogy merre van a titkárság?
- Persze, gyere meg mutatom. - mondta majd belém karolt. –Hidd el nekem, mi jó barátnők leszünk.
- Hát, ha te mondod, akkor biztos úgy lesz. –mondtam kicsit zavartan. Igazából tényleg úgy éreztem magam Alice mellett, mintha már évek óta barátnők lennénk, de valami furcsát éreztem, amikor a közelembe volt. Mintha az eszem folyton azt kiabálta volna, hogy fussak és kerüljem, amilyen távolról csak lehet. Volt Alice-ben valami nagyon különleges a jéghideg bőrén kívül. Szeme aranysárga volt, bőre szinte hófehér és az arca elbűvölően gyönyörű.
- Megjöttünk. – szakított ki Alice a gondolkodásomból. –Várjalak itt meg? – kérdezte félénken – Vagy majd…még találkozunk, vagy nem tudom..
- Várj meg itt légy szíves, sietek. – mondtam majd rámosolyogtam, mire ő bólintott egyet.
- Kész is van. –mondtam, miközben kiléptem a titkárság ajtaján.
- Ez tényleg gyors volt. Milyen órád lesz? – kérdezte Alice olyan hangnemben, mintha már előre tudná.
- Biológia. – válaszoltam tömören.
- Az szuper. A bátyám is az lesz, ha jól tudom, de nekem viszont matek. Gyere, megmutatom a termet.
- Rendben. – válaszoltam, majd Alice megint belém karolt és így sétáltunk végig a folyosón, egészen a 9-es teremig.
- Megjöttünk, sok szerencsét. – mondta egy huncut mosollyal az arcán, majd nyomott egy puszit az arcomra és tovább ment - vagy inkább táncolt – a következő teremig.
Bekopogtam az ajtón, majd beléptem. Egyből minden szem rám szegeződött, így inkább én csak a földet pásztáztam a tekintettemmel, miközben már fülig piros voltam. Sohasem szerettem a középpontban lenni és ez valószínű, hogy már nem is fog megváltozni.
- Jó napot. – köszöntem illedelmesen a tanárnak. - A nevem Isabella Swan.
- Szervusz Isabella, már vártunk téged. –mondta a tanár kedvesen. – Nem muszáj bemutatkoznod az osztálynak, ha nem akarsz.
- Azt megköszönném. – feleltem egy hálás mosollyal az arcomon.
- Akkor, foglalj helyet, van is egy szabad hely az első sorban.
Bólintottam egyet, majd elindultam az újdonsült helyemre, ami mellet egy görög Adonis foglalt helyet. Szokták mondani, hogy „Ha a szemével ölni tudna, akkor hallott lennék”. Az a kócos, vöröses barna hajú fiú pont így nézett rám.
Csak még azt nem tudom, hogy miért.
