3. fejezet

Sziasztok!
Sajnálom, hogy nem volt a friss, de sajnos mostanában nem tudtam géphez ülni..De amint látjátok itt van és lehet fogyasztani. Tessék, csak tessék....=)
Bon Appetit...:)

- Az lehetetlen. - mondtam, mire a farkas megrázta a fejét. - Ha tényleg te vagy Jacob, akkor változz vissza és mond el, hogy ez hogy lehetséges!- erre bólintott egyet, majd visszafutott a barlangba.

- Szóval, - kezdte Jacob, mikor leült mellém a földre - én egy alakváltó vagyok.

- Hogy mi?

- Alakváltó. Ismered a Quileute legendákat?

- Hát, nem igazán. De mi köze ennek az egészhez?

 - Azt mondják, hogy a dédnagyapám a Quileute törzs vezére volt, és állítólag ők kapcsolatban voltak a szellemekkel. Ennek értelmében át tudtak változni egy olyan állattá, amit kiválasztanak. A mi törzsünk a farkas jelképét viselte, tehát mi vagyunk a Hold gyermekei. Érted?

- Azt hiszem, hogy kezdem kapizsgálni…

- Mit értesz az alatt, hogy mi vagyunk?

- Hát azt, hogy mi egy falkában vagyunk.

- És kik vannak ebben a falkában?

- A vezérünk vagy alfánk, Sam. Rajta kívül még ott van Embry, Quil, Seth, Leah, Jared és én.

- És egyáltalán ti mit szoktatok csinálni?

 - Vá… hát semmi különöset. – mondta egy kicsit zavartan, ami elég furcsának tűnt számomra.

- Itt valami nem stimmel… még mindig nem értem, hogy miért változtál át egy hatalmas farkassá.

- Jaj, Bella, nem vagy te egy kicsit túl kíváncsi? – kérdezte egy kicsit morcosan.

- Hát, ha már belekezdtél, akkor mindent mondj el és ne csak tőmondatokban válaszolj a kérdésimre. - vágtam vissza neki.

- Oké, én próbálok, de ez nem csak az én titkom. Érted? Ezt soha nem mondhatod el senkinek. Esküdj meg! – utasított Jacob.

- Jaj, ne legyél már hülye. Már bocsi az erős kifejezésért, de szerinted én egy diliházban akarom tölteni a hátralévő életem nagy részét?

- Rendben, ezt eskütételnek vettem. – mondta mosolyogva.

- Na, akkor mesélj még, mert most aztán tényleg kíváncsivá tettél. – győzködtem megint.

- Szerintem inkább már menjünk haza, mert már Charlie biztos vár téged. Nekem meg mennem kell járőrözni. – mondta Jacob.

- Tényleg nagyon elbeszélgettük az időt, de mi az, hogy járőrözni? – kérdeztem újra, amivel Jacobot kihoztam egy kicsit a sodrából.

- Bella, megígérted, hogy nincs több ké…

- Oké-oké. Menjünk, de holnap suli után aztán tényleg mesélsz.

- Megígérem. –mondta Jacob, miközben haladtunk kifelé az erdőben. Elég sötét volt már, ezért inkább csak kapaszkodtam Jacob-ba és mentem szorosan mellette.

- Csak nem félsz valamitől? – kérdezte egy ördögi mosollyal az arcán, amit már csak azért láttam, mert a hófehér fogai úgy világítottak, mint a Hold az égen.

- Én félni? Ugyan már, csak nem akarok elvágódni. Nem hiányzik egy horzsolás vagy egy esetleges törés. – válaszoltam lezserül.

- Bella, Bella merre jársz? - hallottuk apám kiáltását, mire gyorsabban szedtük a lábunkat.

- Itt vagyok. – mondtam mikor kiléptem az erdő sűrűjéből.

- Na, végre. Már indulni akartam, hogy meg keresselek. Ja, de úgy látom nem voltál egyedül. – mondta apám egy huncut mosollyal az arcán.

- Apa! – szóltam rá egy kicsit erélyesebben, mint akartam.

- Oké, oké! Nem mondtam inkább semmit. – mondta apám még mindig mosolyogva.

- Jaj, inkább megyek zuhanyozni. Szia Jacob, majd holnap találkozunk. – mondtam miközben megöleltem.

- Szia Bells. –mondta ő is mosolyogva

- Azt hittem, hogy csak nekem engeded meg, hogy Bells-nek szólítsalak. –szólt közbe apám.

- Jó éjt! – mondtam kicsit hangosabban, majd ”beszáguldottam” a fürdőbe. Jól esett most a forró zuhany, ki kell pihennem magam a holnapi napra.

Reggel nehezen, de kikászálódtam az ágyból hét órakor. Szuper… első nap és elkések. Gyors arcmosás, fogmosás és reggeli után felfrissülten lépkedtem a kocsimhoz.
Úton odafele hallgattam egy kis zenét.
 - Ma tényleg jó kedvem van, és remélhetőleg így is marad. – mondogattam magamnak. A parkolóban már csak egy szabad hely volt, és az is elég keskeny volt. Kikászálódtam a kocsiból, - miközben majdnem hasra estem –és beléptem az iskola ajtón. Egyből minden szem rám szegeződött, miközben olyan suttogások ütötték meg a fülem, amitől egyből elszállt az a kis jókedvem is. Igyekeztem megtalálni a titkárságot, ami elég nehezen ment.

-  Szia. Az én nevem Alice. Alice Cullen. – mondta egy alacsony, rövid, fekete hajú lányka miközben melegen rám mosolygott.

- Bella Swan. – mondtam majd a kezemet nyújtottam, amit kicsit vonakodva elfogadott. Amikor összeért a kezünk még a hideg is kirázott. Gyorsan visszahúzta az apró kis kezét, majd zsebre is tette. Igyekezetem rendezni arcvonásaimat és visszamosolyogni rá.

- Öhm… meg tudnád nekem mutatni, hogy merre van a titkárság?

- Persze, gyere meg mutatom. - mondta majd belém karolt. –Hidd el nekem, mi jó barátnők leszünk.

- Hát, ha te mondod, akkor biztos úgy lesz. –mondtam kicsit zavartan. Igazából tényleg úgy éreztem magam Alice mellett, mintha már évek óta barátnők lennénk, de valami furcsát éreztem, amikor a közelembe volt. Mintha az eszem folyton azt kiabálta volna, hogy fussak és kerüljem, amilyen távolról csak lehet. Volt Alice-ben valami nagyon különleges a jéghideg bőrén kívül.  Szeme aranysárga volt, bőre szinte hófehér és az arca elbűvölően gyönyörű.

- Megjöttünk. – szakított ki Alice a gondolkodásomból. –Várjalak itt meg? – kérdezte félénken – Vagy majd…még találkozunk, vagy nem tudom..

- Várj meg itt légy szíves, sietek. – mondtam majd rámosolyogtam, mire ő bólintott egyet.

- Kész is van. –mondtam, miközben kiléptem a titkárság ajtaján.

- Ez tényleg gyors volt. Milyen órád lesz? – kérdezte Alice olyan hangnemben, mintha már előre tudná.

- Biológia. – válaszoltam tömören.

- Az szuper. A bátyám is az lesz, ha jól tudom, de nekem viszont matek. Gyere, megmutatom a termet.

- Rendben. – válaszoltam, majd Alice megint belém karolt és így sétáltunk végig a folyosón, egészen a 9-es teremig.

- Megjöttünk, sok szerencsét. – mondta egy huncut mosollyal az arcán, majd nyomott egy puszit az arcomra és tovább ment - vagy inkább táncolt – a következő teremig.

Bekopogtam az ajtón, majd beléptem. Egyből minden szem rám szegeződött, így inkább én csak a földet pásztáztam a tekintettemmel, miközben már fülig piros voltam. Sohasem szerettem a középpontban lenni és ez valószínű, hogy már nem is fog megváltozni.

-  Jó napot. – köszöntem illedelmesen a tanárnak. - A nevem Isabella Swan.

- Szervusz Isabella, már vártunk téged. –mondta a tanár kedvesen. – Nem muszáj bemutatkoznod az osztálynak, ha nem akarsz.

- Azt megköszönném. – feleltem egy hálás mosollyal az arcomon.

- Akkor, foglalj helyet, van is egy szabad hely az első sorban.

Bólintottam egyet, majd elindultam az újdonsült helyemre, ami mellet egy görög Adonis foglalt helyet. Szokták mondani, hogy „Ha a szemével ölni tudna, akkor hallott lennék”. Az a kócos, vöröses barna hajú fiú pont így nézett rám.

 Csak még azt nem tudom, hogy miért.