4.fejezet ( teljes)

 Sziasztok! Meg hoztam a teljes fejezetet, és hát mit ne mondjak....jócskán belecsaptam a lecsóba.:D

 Remélem tetszeni fog, mivel egy új terv fogalmazódott meg abban a tekervényes agyamban..:D

Ja és komit nem kötelező írni, de azért jólesne ha írnátok egy pár sort..

Egyébként ezt a fejit elsősorban Melii- nek ajánlom, mivel ő írt egyedül komit az előző bejegyzéshez...Köszönöm..=) ♥♥♥♥

Na jó olvasást....:D:D

Az órán olyan leckét mondott el a tanár, amiről én már tanultam Phoenix-ben, ezért gondoltam nem nagy baj, hogy már rögtön az első órán nem figyelek. Nem önszántamból tettem, de elég nehéz lenne úgy, hogy közben magadon érzed a padtársad égető pillantásait. Valahányszor csak ránéztem, akár a szemem sarkából, egyből megvillantak éjfekete szemei. Kicsit kezdett elegem lenni, ezért a csengő mentett meg attól, hogy valami csípős megjegyzést itt helyben a fejéhez vágjak a "jó akarómnak".Gyorsan összepakoltam a cuccaimat a mellettem lévő emberhez fordultam.
- Hello - köszöntem neki egy cseppnyi éllel a hangsúlyomban.
- Hello - köszönt ő is gúnyosan, majd kiviharzott a teremből. Még egy szót sem tudtam, hozzá szólni, mert szinte menekült előlem. Első napom a suliban, és már meg is szereztem az első ellenségemet. Nem mintha olyan sok lenne.
A többi órám elég egyhangúan telt, mivel kiderült, hogy itt jócskán le vannak maradva az anyaggal. Nem volt mit tennem, hát csak ültem és néztem ki a fejemből, miközben megpróbáltam nem arra a fiúra gondolni. Szinte minden percben bevillant előttem a kép a tekintetéről.
Az ebédszünetben vettem egy üveg ásványvizet. Nem igazán voltam éhes, ezért csak egy almát rágcsáltam hozzá. Sajnos mivel még nem volt barátom, - nem voltam benne biztos, hogy lesz – egyedül kellet ülnöm az ebédlő egy távoli sarkában, ahonnan tökéletes rálátás nyílt a bronzhajú fiúra. Amikor találkozott tekintetünk, akkor szemében elég egyoldalú érzelmeket láttam. Harag, düh, gúny és megannyi rossz érzelmek, melyek mindegyike felém irányul. Végül már nem bírtam tovább és a becsengő előtt 10 perccel kisétáltam az ebédlőből. Kifele menet Alice intett nekem oda egy bocsánatkérő pillantás közben, miközben visszaintettem neki. Ahhoz képest, hogy a bátyja egy bunkó, Alice-t bírtam. Kisétáltam az udvarra és leültem egy szabad padhoz. Szerencsére nem esett az eső, így nyugodtan ülhettem, míg be nem csengettek következő órára.
Mikor vége lett, kisétáltam a parkolóba. A táskámban kutattam a kulcsom után mikor meghallottam egy kedves hangot.
-  Szia - kezdte a beszélgetést egy sötét hajú, szemüveges lány. – Angela vagyok. – nyújtotta nekem a kezét, amit készségesen elfogadtam.
- Szia, Bella Swan. – mondtam egy mosoly kíséretében.
- Öhm… ha gondolod, oda jöhetnél hozzánk a kocsihoz beszélgetni egy kicsit. – mutatott egy kisebb társaságra egy furgon mellett, akik - mikor odanéztem - intettek nekem, amit viszonoztam.
 - Hát, rendben. – egyeztem bele, majd odasétáltunk hozzájuk. – Sziasztok. – köszöntem nekik még egyszer, amit most ők viszonoztak
 - Jessica vagyok. A barátoknak csak Jess – mondta egy gúnyos pillantás közepette. Szinte gondoltam, hogy nem azért hangsúlyozta ki a barátok szót, mert én is azok közé tartozok.
A többieket Angela mutatta be: - Ő itt Eric, Mike és Tyler.

 - Én Bella. – mondtam egy halvány mosoly kíséretében. – De most mennem kell. Sziasztok. –mondtam, majd sarkon fordultam és a kocsimhoz siettem. Még hallottam, ahogy Angela megrója Jessica-t az előbbiért, mire ő csak annyit felelt, hogy igazat mondott.

Alig vártam, hogy végre hazaérjek, és egyedül lehessek.

Miután otthon megcsináltam a leckémet másnapra, nekiálltam főzni. Minden alapanyag megvolt egy lasagne elkészítéséhez, így azt csináltam. Mire Charlie hazaért már a tányérokat is kipakoltam evőeszközzel együtt.

 - Szia Bells. Hmm...isteni illata van. – mondta miközben beleszagolt az asztalon lévő edénybe.

- Remélem ízleni fog. –mondtam és egy halvány mosolyt is felvillantottam a kedvéért.

- Abban biztos vagyok. Amíg felmegyek kezet mosni, addig szedj nekem is , légy szíves. –kérte apám, mikor már fél lábba az első lépcsőfokon volt.

- Rendben. –mondtam, majd kiszedtem mindkettőnknek 1-1 adagot.

- Egyébként, valami baj van? – kérdezte Charlie, mikor végeztünk az evéssel és már a kanapén ültünk baseball-meccset nézve.

- Nem, miért lenne baj? – kérdezte vissza egy kicsit idegesen. Úgy látszik apám számára nyitott könyv vagyok.

- Nem tűnsz jókedvűnek. Történt valami a suliban? Bántott valaki? Bells csak az igazat mond. - utasított apám.

- Nem, a suliban minden oké. Nagyon kedvesek voltak velem. –gondoltam itt Alice-re meg Angela-ra, majd eszembe jutott megint a bronzhajú fiú – kinek, még a nevét sem tudom - , amitől egyből elszállt az csöppnyi jókedvem is. –Csak egyszerűen fáradt vagyok, meg még szokatlan ez a környezet.

- Ja, értem. Hát Bella, pedig jobb, ha hozzászoksz, mert egyhamar nem engedlek el magam mellől, főleg, hogy ilyen jól főzöl te kis szakácsnő. - mondta apám egy széles mosollyal az arcán.

- Ne félj apa, én sem akarok még hazamenni. A főzőtudományom pedig anyámtól szedtem. – itt egy kicsit füllentettem, mivel szakácskönyvből lestem ezt a receptet. Valójában, ha fogalmazhatok így, anyám pocsék szakács. Otthon mindig én főztem, vagy rendeltünk pizzát, esetleg kínait.

-  Na, megyek aludni. Jó éjt apa. –mondtam, miközben megpusziltam az arcát.

- Jó éjt kicsim. – hallottam a hangját már a lépcső tetejéről. Beszaladtam a szobámba a piperecuccaimért, majd be a fürdőbe zuhanyozni.

Fáradtan dőltem be az ágyamba, majd kb. 10 perc múlva már el is nyomott az álom.

Reggel nagy nehezen kimásztam az ágyból, miközben az ébresztőórámat ütögettem az éjjeli szekrényen. Ki akartam nyitni az ablakot, hogy szívjak egy kis friss levegőt, mikor észrevettem, hogy már nyitva van.  Ezen kicsit megdöbbentem, ugyanis a nyakamat tenném rá, hogy mikor elaludtam, akkor még csukva volt. Körbe néztem a szobába, hogy nem- e történt még valami más is, mikor feltűnt, hogy a tegnap kikészített cuccom már nem a hintaszékben csücsült, hanem a mellette lévő komódon. Oda léptem az ajtóhoz, s mikor a kilincshez nyúltam, akkor valami hideg és nedves ért a kezemhez.

Lenéztem és akkor vettem észre, hogy a padlót csupa vér borítja a folyosótól kezdve le a nappaliig.

Már az őrület szélén álltam, mikor észrevettem egy élettelen testet a konyhában feküdve. A vér is meghűlt bennem, mikor felismertem az összeroncsolódott arcot.

-  Úristen! - kiáltottam fel kétségbeesve. – Apa!!  Mi történt veled? - mondtam miközben a sírás fojtogatott és apa jéghideg testét ráztam, hogy ébredjen fel.

- Meghalt. –felelte egy rideg hang. - És te is meg fogsz halni. – jött egyre közelebb és rám vicsorította fogait. Megvillant rubintvörös szeme, majd megnyalta véres ajkait, mikor végignézett rajtam.

- Ugye tudod, ki vagyok?! – kérdezte, mire én csak nemlegesen megráztam a fejem és a könnyeimet törölgettem.

- Nem baj. – mondta nemes egyszerűséggel. – Láttam Alice látomását, tudom, hogy szerelmes vagy Edwardba. És azt is tudom, hogy sosem lesz a tiéd. – mondta miközben ördögien felkacagott.

- Miről beszélsz, azt se tudom, ki azaz Edward, és hogy….- folytattam volna, de kőkemény hideg és véres kezeit a nyakamhoz szorítva nyomott a falhoz. – Engedj, kérlek. – kérleltem elfúló hangon. Kezeit a csuklómra csúsztatta majd egy laza mozdulattal a hűtőnek lökött. Fejemet bevágtam a sarkába. Csuklómra néztem, ami szinte kék volt az előbbi szorítástól.

- Mi vagy te? Hogy lehetsz ilyen erős? – kérdeztem tőle síri hangon, mire megint csak felnevetett.

- Nekem ne add itt az ártatlant! – ordított az arcomtól 20 centire. – Most megfizetsz mindenért. Amióta te megjelentél, minden a feje tetejére állt. A barátom miattad dobott engem.

- Mégis miről beszélsz, hisz alig vagyok Forksban 1 hete. És miattam? – kérdeztem értetlenkedve, mert őszintén szólva fogalmam sincs, miről beszél itt ez a nőszemély, aki kb. 10 perc múlva a halálomat fogja okozni.

- Igen miattad, amióta meglátott téged Edward, azóta nem is figyel rám. Ezért megfizetsz. –fenyegetett meg majd fogait a nyakamba mélyesztette. Éles fájdalmat éreztem, majd csak annyit hallottam, ahogy az ajtó kicsapódik és Jacob lerángatja rólam ezt a szörnyeteget.

A szőke nő Jacobot ellökte magától, mire ő még a levegőben átváltozott farkassá.

Közben engem pokolian kínzott valami a szervezetembe jutott. Kínomban ordítozni és rángatózni kezdtem, mivel a fájdalom még csak nem elmúlt, hanem erősödni kezdett, most már ez egész testemben. Még annyit láttam, hogy Quil belépett az ajtón és felkapott az ölébe. Embry pedig átváltozott és ő is a szőkének rontott. Majd egy hangos reccsenés és a lány feje leesett a padlóra.

 - Ez meg mi volt?- nyöszörögtem a hatalmas fájdalmak közepette, mire Quil elkezdett futni velem az erdőben.

A hideg szél mintha egy kicsit csillapította volna az égést a testemben, de mikor megálltunk megint úgy éreztem magam, mintha a pokol legmélyebb bugyraiban ülnék. Végül a jótékony sötétség vett körbe.

Hát ennyi volt… Ez már a biztos halál. Apámat is megölték és engem is. De micsoda? Mi volt az a nő?- A fogait a nyakamba mélyesztette – De hisz az lehetetlen! Vámpírok nem léteznek? Vagy mégis. Hisz Jacob sem ember. Vérfarkas, vagy, ahogy ő mondta egyszer alakváltó. Ezek szerint vámpírok is léteznek. DE egyáltalán miért kellett annak az átkozott nőnek engem megtámadnia? Mi rosszat tettem ellene? Azt mondta Edward miattam hagyta ott őt. De hisz ki azaz Edward? Csak nem…

A felismerés villámként csapott belém. Edward, aki mellettem ült azon az órán. Ő nézett rám olyan éjfekete szemekkel.  Akkor ő is vámpír? A lány barátja volt… Annak a lánynak hófehér bőre volt és jéghideg bőre, mellesleg gyönyörű is volt… pont, mint Alice. Ezt nem hiszem el. Hát Alice is vámpír lenne?