puszi Mystic
Ui.: köszönöm az új rendszeres olvasót és a komikat. ..=D
Szerintem elég hosszú feji amúgy, nem?...:D( 5 oldal..:D)
<3<3<3<3Pusziii
Már 1 hónapja, hogy vámpír lettem. Forksban élek, mint régebben, csak most az erdő belsejében, egy kis faházban távol az emberektől. Mellesleg összkomfortos faházban. Van benne hálószoba, fürdő, nappali és a látszat kedvéért – meg persze Jacob-ék miatt - egy kisebb konyha. Mivel a falka első perctől kezdve elfogadott, így egyre szorosabb kapcsolatban álltam velük.
Mindennap együtt mentem vadászni az én farkasommal. Eleinte nehéz volt a szomjúságomat kontrollálni, de egyre jobban megy. Nekem fogalmam sem volt, hogy mi hogy működik ebben a vámpírlétben, de egyre jobban megszerettem. Természetesen hálás nem voltam annak a nőnek, hogy átváltoztatott – megjegyzem, megölni akart, és nem vámpírrá tenni -, főleg, hogy megölte az apámat, Charlie-t. Sokszor belegondolok, hogy milyen lett volna, ha nem jövök Forks-ba. Egyértelműen mindenkinek jobb lett volna, de úgy látszik a sors akarta így. Visszatérve a szomjúsághoz, már olyan jól megy az irányítás, hogy egyszer-kétszer emberek közé is mentem. Pokoli nehéz volt visszafogni magam, de sikerült, valami csoda folytán. Így már legközelebb én mentem vásárolni a bútorokat és egyéb dolgokat a kis házamba, de természetesen csak Jacob és Quil – Embry bevésődött, így legtöbb idejét a barátnőjével töltötte – felügyeletével.
Mivel apám és elméletileg én is meghaltam, a házunkat eladták és a pénzt Billy-re bízták. Billy természetesen egyből nekem küldte a pénzt, amit én vissza akartam utasítani - mivel volt nekem is egy kis spórolt pénzem, fő sulira gyűjtögettem -, de csak rám tuszkolta, így a kis házamat abból építettük. Bevallom, tényleg jól jött, mert a ház mellett egy fiatalabb kocsira – kisebb fajta terepjáróra, mivel nem igazán lehetne egy Volvo-val furikázni az erdő sáros útjain – is jutott. Attól már nem kellet félnem, hogy balesetet szenvedek, mivel egyrészt - Jacob szerint - halhatatlan vagyok, másrészt meg tökéletes érzékekkel jár a vámpírlét. A „két ballábasságomat” is elhagytam, mikor átváltoztam.
Éppen a szobámban ültem és az Üvöltő szeleket – a legfontosabb cuccaimat elhoztam a házunkból, mielőtt lecsaptak rá a vevők – olvastam, mikor Jacob jött be a házba. Benyitott a szobámba, majd szólásra nyitotta a száját:
- Megyünk vadászni? – kérdezte egy vigyor kíséretében – Az előbb láttam itt elfutni egy hegyi oroszlánt. – mondta mire egyből mosoly került arcomra és a következő másodpercben már az udvaron álltam.
- Mehetünk is – villantottam fel egy még szélesebb mosolyt, mikor megéreztem az állat csábító illatát. Már az erdőben futottam, mikor Jacob még csak átváltozni készült. Az oroszlán illatát követve egy sziklás területre értem és amint megtaláltam tekintettemmel, egyből rávetettem magam az állatra. A húsevőknek különösen jó íze volt, a növényevőknek már kevésbé. Ezért volt mikor képes voltam 1 teljes napon át futni, hogy végre találjak egy oroszlánt, és ne egy nyamvadt őzön kelljen csámcsognom.
- Hm… teljesen jól laktam – vágtam elégedett fejet egy vigyor mellett, amit Jacobnak szántam.
- „Bevallom őszintén én nem szeretek vadászni, ezért ezt most csakis a te kedvedért teszem” – gondolta Jacob, miközben kilökte nyelvét pofájából. Pont úgy nézett ki, mintha nyelvet öltve csúfolódna velem. Jóízűen felnevettem Jacob hozzáállásán.
- Ugyan már, elvégre te egy ragadozó vagy, vagy inkább egy kis palota pincsi? – kezdtem cukkolni Jacobot vigyorogva
- „Nem vagyok palota pincsi” –gondolta magában mérgesen, de kihallatszott a hangjából, hogy mindjárt megpukkan a röhögéstől.
- Dehogynem, az vagy, különben nem nyávognál annyit. – cukkoltam tovább még szélesebb vigyorral a számon.
- „Vond vissza, de azonnal! – utasított Jacob játékos szigorral a hangjában – Különben megfizetsz! „
- A-a! – mondtam elnyújtva, majd futni kezdtem be az erdőbe. Direkt nem futottam gyorsan, hogy Jacob utolérhessen, de azt nem gondoltam, hogy amint kellő távolságba kerül hozzám, rám veti magát. Mindketten csúsztunk a földön vagy 5 métert, vagyis inkább csak én csúsztam, Jacob pedig vonyítva ült rajtam.
- Te őrült! –mondtam kiabálva, de a szám a fülemig ért, mert ez tényleg vicces volt, hiába lettem tetőtől talpig sár. –Mégis mit csinálsz?
Jacob erre majd kipukkant a nevetéstől és közben mancsával kezdte ütni a földet. Ezen már nekem is nevetnem kellett. Mindketten a földön fetrengve nevettünk.
- Csak nem megzavartunk valamit? – kérdezte mögülünk egy gúnyos hang, amiből tisztán kivehető volt a düh és harag.
Mindketten gyorsan pattantunk fel a földről és támadó állásba helyezkedtünk.
- Ti! – kiabált egy hosszú, szőke hajú nő egyenesen nekünk, miközben arcán temérdek érzelem futott át. – Megöltétek a nővérem!
A nyakamat tettem volna rá, hogy ezek itt 4-en annak a nőnek a családja, aki nemrégen megölte apám, és átváltoztatott engem. Volt köztük egy sötét hajú, magas férfi, valamint egy ugyancsak barna hajú nő. Ők ketten kicsit előrébb álltak, de nem támadó állásban. Úgy tűnt ők a család vezetői.
Mögöttük állt a hosszú, barna hajú nő, aki az előbb kiabált, mellette pedig egy szőke hajú nő. Ők ketten már viszont támadó pozícióban, így én sem engedtem fel a helyzetemből.
Ekkor a fiatalabb, barna hajú nő elkezdett futni egyenesen Jacob felé. Gyorsan kitoltam a pajzsom még messzibbre, hogy teljesen érje a farkasom, majd elé ugrottam és egy lendülettel kivédtem a támadó ütését. Elkaptam csuklóját és neki vágtam egy hatalmas sziklának. A kődarab egy hatalmas reccsenéssel adta meg magát, majd az egész összeomlott, pont rá a nő testére.
- Hozzá ne merjetek nyúlni a farkasomhoz! –fenyegettem meg őket kihangsúlyozva minden egyes szót.
- „Bella, meg tudom védeni magam!” – nyavalygott Jacob mögülem.
- Tudom, de ők többen vannak. – mondtam Jacobnak, mire a másik három vámpír kidülledt szemekkel nézett ránk.
- Csak nem gondolatolvasó vagy? –kérdezte gúnyosan a szőke nő.
- Mi közöd van ahhoz, hogy milyen képességem van? –szinte köptem a szavakat egyenesen aranybarna szemeikbe nézve.
- Várj, mi nem akartunk bántani titeket! –kezdte a férfi, de közbe vágtam.
- Igazán, akkor az a kis csaj csak úgy viccelődve támadott ránk. – morogtam rájuk.
- Sajnálom. Az ő nevében is. – szólt hozzám, és hangjából kihallatszódott a megbánás. –Te meg viselkedj, amíg nem tudjuk, mi történt addig nem tehetünk semmit. – szólt hátra a szőke nőnek, aki felemelkedett helyzetéből. Majd a kőhalom megemelkedett és kimászott alóla a barna hajú nő.
- Te is viselkedj, Kate! –utasította őt is a férfi, ellentmondást nem tűrő hangon.
- De hisz ők ölték meg Tanya-t! –szólt hitetlenkedve, miközben leporolta magát.
- Azt mondtam csend!- utasította megint a férfi.
- Mióta vagy ilyen parancsolgató Elezear? –kérdezte gunyoros hangon a lány - ha jól hallottam Kate -.
- Amióta nem tudsz normálisan viselkedni! Egyáltalán nem biztos, hogy nekik lenne valami közük Tanya halálához! –erre a nő már nem szólt vissza, hanem szó szerint ”bevágta a durcit”.
- Szóval, kezdem előröl. A nevem Elezear Denali. Ők pedig itt a családom. – mutatott háta mögé – A feleségem, Carmen. Fogadott lányaink, Kate –mutatott itt a barna csajra – és Irina – itt pedig a szőkére -.
- Mit akartok? – szegeztem nekik egyenesen a kérdést.
- Huh, azt hittem ti is bemutatkoztok, vagy valami… - szólt közbe Irina, mire gyilkos pillantást vetettem rá - még – karmazsinvörös szemeimmel.
- A lényeget! –ordítottam rá, most már kicsit erélyesebben, mire – ha jól láttam, márpedig jól láttam – összébb húzta magát.
Ekkor a fák sűrűjéből 7, ugyancsak aranyszemű vámpír lépett elő. Azt hittem, menten hátast dobok, amikor megláttam Alice-t.
- Te? –kérdeztük egyszerre Alice-szel. Láttam az arcán a megdöbbenés jeleit, de nem csak az övén. Az egész Cullen családén. – ha jól emlékszem a vezetéknevükre, mivel még emberi koromban találkoztam velük -.
- De, ez hogy lehet? Én ezt nem értem! –fakadt ki magából a kis kobold – mert ahhoz hasonlít, persze jó értelemben – Miért nem láttam? Bella, ezt azonnal el kell mondanod! - kérlelt rá, viszont nekem eszem ágában sincs a Denalikkal is megosztanom kísértő emlékeimet. Pedig muszáj lesz, ha nem akarunk újabb támadást.
- Öhm… ez nem éppen alkalmas pillanat rá Alice, mivel éppen… hogy is mondjam, támadnak minket. – mondtam kicsit zavartan, mert nem igazán találtam a szavakat a meglepődöttségtől.
- Már mondtam, hogy sajnálom. –mondta Elezear bűnbánó szemekkel.
- Rendben. – mondtam, majd felengedtem támadó állásból és kiegyenesedtem. – Magyarázattal tartoztok.
- Megbeszélhetnénk ezt nálunk. – ajánlotta fel egy szőke férfi, gondolom ő a családfő.
- Szerintem ez nem jó ötlet, vérfarkassal van. – mondta gunyoros hangon Edward.
Rosszul esett, hogy így beszél velem. Még mindig emlékszem azokra a gyilkos pillantásokra, így lemerem fogadni, hogy semmit sem változott az óta az én „jóakaróm”. Most így vámpírszemekkel nézve elég helyes srác, de az biztos, hogy nem tudnám elképzelni őt úgy, mint barátom. Hiszen lerí róla, hogy utált, utál, és utálni is fog. Nem értem mi baja van velem. Egy rossz szót sem szóltam hozzá, mégis megvet. De mit érdekel ez engem? Felőlem azt csinál, amit akar. Azt utál, amit/akit akar.
Eldöntöttem, hogy nem foglalkozok vele, már csak azért sem. Úgyis csak idegesíteném magam vele. Nem éri meg.
- Ez is tökéletes hely a beszélgetéshez. – mondtam egyenesen az ő szemeibe nézve és egy cinikus mosolyt is magamra erőltettem.
- Akkor én kezdem – szólalt meg Elezear - Mint tudjátok, a fogadott lányom megölték. Alapos gyanúnk van arra, hogy a farkasok voltak.
- Miféle alapos gyanú? – szóltam közbe.
- Szag- és harapásminta. Csak a farkasok tudják így széttépni a testet, valamint nekik van ilyen… szaguk. – válaszolta játszi könnyedséggel, mire én bólintottam, hogy folytassa.
- Szóval, mielőtt még bármit is lépnénk, szeretnénk megtudni az igazat. – szólalt meg újból.
- „Elmegyek átváltozni, ha baj van, sikíts” – üzente Jacob gondolatban.
- Rendben, menj. - szóltam hátra neki, mire Cullenék furcsa pillantást vetettek felém.
Majd Jacob 1 perc múlva már itt is állt mellettem és megfogta a kezem, mire Edward szemei aranyból feketébe változtak. Nem értettem azt a viselkedést, így át is siklottam a felette.
- Valóban mi öltük meg. – szólalt meg Jacob, mire a Denalik hangosan felszisszentek. – És nyomós okunk volt rá. Megölte Bella apját és majdnem Bellát is. Amint látjátok, már későn értünk oda.
Erre a Denali család kikerekedett szemekkel nézett ránk. Pont ugyanígy a Cullenék is.
- De én ezt miért nem láttam. – nyögte Alice.
- Valószínű azért, mert a farkasok ott voltak. – szólalt meg a Cullen családfő.
- Innen én mesélem, oké? –szóltam Jacobhoz, aki csak bólintott. – Szóval Jacobék ugyan megmentettek a haláltól, de Tanya megharapott, így az átváltozás elkerülhetetlen volt. A falka befogadott egem, tehát nem kellett nomádként élnem. A karmazsin szín íriszem ne tévesszen meg titeket, ugyanis én is állatvéren élek. – mondtam, és mintha megkönnyebbülést láttam volna Alice-ék arcán.
- Mindig is tudtuk, hogy Tanyával valami nem stimmel, de hogy ilyenhez folyamodjon… ezt nem gondoltuk volna. – szólalt meg most először Carmen és csendes zokogásba kezdett férje vállán.
- De miért tette ezt Tanya? –kérdezte megrökönyödve egy barna, alacsony nő a szőke férfi mellett.
- Hát, mielőtt megharapott volna, azt mondta nekem, hogy… mindegy, ez nem fontos. –haraptam el a mondat végét, ugyanis ezt nem igazán akartam elmondani, mivel hogy a szereplője itt áll mellettem alig 4 méterre.
- Kérlek, mond el. – kérlelt Edward, mire színtiszta megdöbbenés suhant végig mindenki arcán, de főleg az enyémen. Úgy látszik, hogy nagyon is érdekelte Tanya sorsa. Valószínű, hogy amint vége a beszélgetésnek, megpróbál végezni velünk, amiért kinyiffantottuk a kis nőcskéjét. Hát ebből nem eszel Edward Cullen! Tudtommal, jóval erősebb vagyok nála, vagy bárkinél mivel még újszülött vagyok.
- Nem hiszem el! Edward Cullen első normális szavai hozzám. Tapsot neki! – szóltam kicsit mogorvábban is, mint akartam, de ezt ő teljesen megérdemelte. Erre Jacob, meg az a nagydarab Cullen srác kuncogni kezdett.
- Sajnálom, hogy olyan gorombán viselkedtem veled. – hadarta el gyorsan. – Na, most már elmondod? – kérdezte egy csábos mosoly kíséretében, amitől egy picit megremegett a lábam. Hát, a vámpírszépség nem csak emberekre hat ezek szerint.
- Hát, legyen. Azt mondta Tanya, hogy miattam szakítottál vele, ezért bosszút áll rajtam. - mondtam Edwardnak közönyös hangon. – Még azt is mondta, hogy amióta engem megláttál a suliban, azóta nem foglalkoztál vele. Ez igaz? – szegeztem neki a kérdést.
- Én… nem tudom… hogy miről beszélt. –szólalt meg Edward zavartan és a földet pásztázta tekintetével.
- Tényleg miattad kellet meghalnia az apámnak és biológiailag nekem is?
húú aztaa :D Nagyon király lett!! Várom a kövit!:D
VálaszTörlésohh, köszönöm..:$ igyekeztem..:D
VálaszTörlésrendben, már írom..:D